A buddhista öt fogadalom

Az Öt szabály (pancsa síla)
A Tan Kapuja Zen Közösség szerinti fogadalomtétel
(Kidolgozta Dobosy Antal 1987-ben, módosítva 2011-ben)


1. Az első fogadalom – az élet megóvása (ahimszá)

Fogadom, hogy óvni fogom az életet. Fogadom, hogy az életet a legszentebb és legtágabb értelemben tiszteletben tartom, igyekszem védeni, igyekszem megóvni, igyekszem ápolni. Fontosnak tartom az élet fenntartását, adását és teremtését. Igyekszem hozzájárulni, hogy az emberi létet és az emberiség létét megóvjuk. De fontosnak tartom, hogy megóvjuk, védjük, gondozzuk a kisebb közösségek létét is, mint amilyen a nép, a nemzet, a közösség vagy a család. Fontosnak tartom, hogy megóvjuk embertársaink és saját magunk életét. Tiszteletben tartom és igyekszem megóvni minden élőlény életét, és igyekszem megóvni a természetet, környezetünket és kultúránkat. Feladatom védeni, teremteni, fenntartani és megóvni a világban az összhangot, a harmóniát és a szabadságot.


2. A második fogadalom – a közösség védelme (asztéja)

Fogadom, hogy védeni fogom az emberi közösséget. Fogadom, hogy a közösséget a legszentebb és legtágabb értelemben tiszteletben tartom, igyekszem óvni és megvédeni a másik embert, a társas létet, a közösség dolgait. Tiszteletben tartom a másik ember tulajdonságait, véleményét, viszonylatait és szabadságát. Igyekszem nem megfosztani lehetőségeitől, korlátozni szabadságát. Nem kívánom elvenni mások hitét, világnézetét, tulajdonát és bizalmában megrendíteni. Igyekszem, hogy ne alkalmazzak fenyegetést, megfélemlítést, retorziót senkivel szemben. Nem kívánom tetteiben megakadályozni, változásra cselekvésre kényszeríteni, befolyásolni képességeit, véleményét, manipulálni valamire, beavatkozni viszonyaiba. Nem kívánom kihasználni valamire, rovására előnyt szerezni. Fontosnak tartom a kölcsönösséget, a kölcsönös adást, a másik ember figyelembevételét. Tiszteletben tartom az egyforma jogokat az élethez, a szabadsághoz, a véleményhez, szemlélethez. A közösséget romboló deviáns viselkedéstől tartózkodom, törekszem a stabilizációra. Tisztelem a társas létet, a hagyományt, a társadalmi létet.


3. A harmadik fogadalom – törekvés a megismerésre (brahmácsárja)

Fogadom, hogy törekszem a megismerésre. Fogadom, hogy a megismerést a legszentebb és legtágabb értelemben tiszteletben tartom. Fontosnak tartom a megismerést, a törekvést, a tanulást, az embernek a világhoz való viszonyának és lehetőségeinek kutatását, elkötelezettséget a kutatáshoz, az önépítkezést, és az önátalakításra való irányultságot. Igyekszem megvalósítani a tanítványi hozzáállást a világhoz. Törekszem a megismerésre, az önmegismerésre, az önátalakításra. Igyekszem minden helyzetet és alkalmat a megismerésre és a tanulásra használni, mindenben és mindenkiben az értékeset és az értéket megtalálni. Tiszteletben tartom és elfogadom az emberi szellemiséget, a szellemi kultúrát, a szellemi hagyományt. Fontos, hogy tudjak elfogadni és követni egy eszmét, egy világszemléletet, egy ideológiát, a követett eszméhez tartozó közösséghez tartozzak, mestereitől tanuljak, hozzájáruljak az eszme kutatásához, építéséhez, továbbfejlesztéséhez, alkalmazásához. Törekszem a követett eszme megvalósítására.


4. A negyedik fogadalom – az igazságban való lét (szatja)

Fogadom, hogy az egyéni életemet az igazságnak rendelem alá. Fogadom, hogy megtisztelem magam azzal, hogy a legszentebb és legtágabb értelemben tiszteletben tartom az igazságot. Fogadom, hogy az igazságnak megfelelően élek és cselekszem. Törekszem arra, hogy életvitelemben és kifejeződéseimben érvényesüljön az igazsághoz való ragaszkodás, az igazságnak való megfelelés, hogy annak megfelelően fejezzem ki magam, közöljem mondanivalómat. Érvényes elveimet juttassam kifejeződésre, elveimnek megfelelően beszéljek és cselekedjek. A valóságot, a tényeket ne ferdítsem és ne fedjem el. Igyekszem őszintének és beismerőnek lenni magamhoz, magamat adni mások számára, őszintének lenni másokhoz. Törekszem arra, hogy magamat ne csapjam be, ne ferdítsem el, ne túlozzam el, ne tévesszem meg, ne alkossak magamról hamis képet. Törekszem a őszintétlenségből és az élelmességből származó előnyről való lemondásra. Igyekszem a valóságot és igazságot összhangban tartani.


5. Az ötödik fogadalom – a tudat tisztán tartása (szúrámatta)

Fogadom, hogy igyekszem a tudatomat tisztán tartani. Fogadom, hogy a tiszta tudatot a legszentebb és legtágabb értelemben tiszteletben tartom; a tudatosságot, a tiszta tudatot igyekszem megtartani és fenntartani. Törekszem arra, hogy az elfogulatlan ítélőképességet, az elfogulatlan megismerő képességet, a befolyásoltság nélküli gondolkodást és értelmi képességeket fenntartsam, védjem, megóvjam, gondozzam, megvalósítsam és megteremtsem. Fontosnak tartom, hogy a tudati tevékenységem önmagán alapuljon. Igyekszem biztosítani eredeti tudati képességeim kibontakozását. A külső tudatbefolyásoló, manipuláló és a tudatosságot csökkentő eszközöktől igyekszem megóvni magam. Fontosnak tartom a saját tudatom tiszteletben tartását, a tudat tisztán tartását, higiéniáját, a józanságot, a tárgyilagosságot, a gondolkodás képességét, az érzelem erejét. Fejleszteni kívánom a figyelmet és a készenlétben levés képességét. Igyekszem megvalósítani mindenfajta tudatfolyamat befolyásmentességét.